11-07-30
Az emlékezés utcája
Szabó Magdát olvasok, immár többedszer. Most éppen a Katalin utcát. Úgy él bennem a könyv címe – meg maga a történet is - , mint az emlékezés szimbóluma.
Az emlékezés képessége ajándék, élni segítő fogódzó. Gyermekkor, serdülés, ifjúság fiatalság tapasztalata sűrűsödik benne. Hibáink, erényeink
Életkorunk előrehaladásával a rajtunk átpergő idő távolságot teremt emlékeinktől, s a távolság egyúttal rálátást. Egy gyermekkori szomorú eseményben felnőttként már nemcsak kicsiny önmagát sajnálja az ember. Távolodott és tágult a kép. Meglátja a többieket is, akik szereplői voltak a történésnek, az ő helyzetükbe is bele tudja élni magát. A pergő idő megszünteti a kapcsolódó érzelmi töltés erősségét. Így segít tovább lépni, a jelenben élni.
A Katalin utca lakói megrekedtek az emlékek csapdájában. Lényegtelenné vált jelenük, a múlt illúzióiba kapaszkodnak
Valamennyiünkben él az emlékek utcája. Rajtunk múlik, hogy emlékcsapdaként vagy legendává nemesült útjelző kapaszkodóként.
07-11-30
Az intelligencia mérése
Intelligencia fogalmán értelmi / intellektuális/ teljesitőképességet értünk. Az intellektuális teljesitmény képességeket feltételez, amelyek segitségével az egyén megfeleő mennyiségü ismeret megtanulására válik alkalmassá. A megtanult ismereteket adott társasági közegében hatékonyan tudja alkalmzni.
A fenteik értelmében az intelligencia örökletes képességek valamint tanult és alkalmazott ismeretek összességét jelenti.
Az intellektuális teljesitőképesség különböző vizsgáló módszerekkel megmérhető. A vizsgálat / a mérés / eredménye számszerüen meghatározott mérték az IQ. A magyar klinikai gyakorlatban az intellektuális teljesitőképességet általában a Wechchler - féle vizsgálati módszer magyaritott változatával, a MAWI teszttel mérjük.
A MAWI teszt részfeladatokból áll. Ezek képet adnak a vizsgált személy ismeretszintjéről, az ismeretek praktikus alkalmazásáról, a megjegyző emlékezetről, a figyelemről, a matematikai jártasságról, a szintetizáló és analizáló a logikai és kombinativ képességekről.
A kiszámolt IQ alapján megtudjuk, hogy a vizsgált személy intellektusa átlagos vagy attól eltérő. Az eltérés pozitiv és negativ irányu lehet. Pozitiv irányban a felső határon a zseni negativ irányban az alsó határon értelmi fogyatékos áll. Átlagos tartomány MAWI-teszt esetében 90-110 között van.
Az intelliegencia vizsgálat egyrészt egészséges kiváncsiságot elégit ki. Segit a vizsgált személyt reális önértéktudatának alakitásában.. Része az egészséges önismeretnek. Klinikai szempontból ennél lényegesebb mutatókkal is rendelkezik. Képet ad az egyes részfunkciók zavaráról. Jelzi az esetleges dementálódást / elbutulást/. A részfunkciók egymáshoz viszonyitott számszerü adatai diagnosztikus irányt mutatnak további vizsgálatokhoz azáltal hogy felvetik a lelki diszharmonia , az elmebetegség, vagy az organikus idegrendszeri megbetegedés gyanuját.
Gyermekkorban az IQ meghatározásának döntő szerepe van, ha értelmi fogyatékosság gyanuja merül fel. Ilyenkor az intellektuális teljesitőképesség ismerete segit a megfelelő iskolatipus kiválasztásában. Lényeges lehet az iskolásban feltünő magatartás zavarok, figyelmetlenség, egyes tantárgyakkal kapcsolatos tanulási nehézségek esetében, de azért is, hogy a szülő reális tanulmányi eredményt tudjon elvárni gyermekétől.Segitséget adhat a vizsgálat továbbtanulási tervekben.
Felnőtt korban segithet tudatositani olyan munkahellyel vagy társas kapcsolattal felmerült konfliktus helyzeteket, amelyekben az egyén bizonytalanul érzi magát, mert nem intelligencia szintjéhez mértek az elvárások. Olyan munka végzésére kényszerült, amely meghaladja értelmi képességeit, vagy olyanra, ahol hosszu távon saját igényszintje alatt kénytelen teljesiteni. Ugyan igy állhat fenn igényszintbeli különbözőség társkapcsolatában. Belekényszerülhet olyan körülményekbe ahol a megfelelés éppen intellektuális adottságai miatt lehetetlen. Vagy olyasmit várnak el tőle, amit nem tud értelmezni, vagy olyan mértékben kell alkalmazkodni hogy kénytelen feladni észérvein nyugvó biztonságérezetét.
Megmondják a csillagok?
Munkám során sokan megkérdeznek hiszek-e rendkivüli képességekben , gyógyitó energiában, jóslatokban. A para- jelenségek létét igazolni vagy tagadni az egyik vagy másik oldalról elkötelezettek kompetenciája. Nem szándékozom egyik tábort sem erősietni. Az emlietett jelenségek annyi sajtót kaptak és ugy elszaporodtak az elmult években, hogy talán nem haszontalan ha a rovat olvasói megismerik véleményemet.
A környező világ biztosan nemcsak annyi, amennyit érzékszerveinkkel vagy müszerek segitségével észre tudunk venni. De abban is biztos vagyok, hogy földi életünknek nem célja a létezés titkainak erőszakos kutatása. Ha elég érett a személyiség , filozófiai sikon egy-egy titok burka magától megnyilik, értelmezhetővé válik, beépül az ember vilgról alkotott képébe.
Nem mondom, hogy a személyre készitett horoszkóp vagy a tenyér vonalai nem árulkodnak a személyiségről. Nem tagadom a sajátos intuiciókat, megérzésket. De nagy hiba lenne azt állitani, hogy a csillagok, a kéz vonlai determinálják, meghatározzák életünket. Az sem mond ilyesmit, aki behatóan foglalkozik horoszkóp készitéssel, kéz elemzéssel. A gondok a felszinességből adódnak. Gomba módra elszaporodtak a jósdák, tul sokan vannak a jövőbe látók a temészetfeletti képességekkel rendelkezők. Kedvez számukra a szocializmus nyomása alól felszabadult, de bizonytalan - talán demokratikus végcélu - átmenet, amelyben a mindennapi létforma átalakult.Folyamatban van a társadalmi javak ujra felosztása . Ez meghatároz egyfajta belső mozgást. A társadalom belső mozgásai pedig kihatnak a családokra is.Megváltozott a családon belüli mankamegosztás, ami magával hozott egy másfajta szerepleosztást konfliktusok lehetőségével, a biztonságérzet megingásával.
A felnőtt generáció előtt nincsen demokratikus minta, hiszen szekta szellemben szocializálódott.. Megszokták, hogy sorsukról mások /valahol fent/ döbntenek. Az emberi és kulturális értékek átmenetileg eltüntek. Velük együtt tüntek el a külső kapaszkodók. A pénz egyetlen értékmérőként hatalmaskodik. Ebből adódóan az emberek egy része kiábrándult másik része reményveszett. A kiábrándultság és reményvesztetség is melegánya a lelki betegségeknek. Egy szociológiai megközelitésü előadásban hallottam " Magyarország három millió neurotikus koldus országa". Hozzáteszem saját véleményemet becsült számadat nélkül: és neurotikus milliomosok országa.
A két póluson élők lelki eredetü tüneteikkel, betegségeikkel először a jósdába mennek.Ilyen irányba presszionálja őket az elmult rendszerben látott minta is. Azt szeretnék ha a gondokat kivülről oldanák meg helyettük. Energiát kapnának. Megerősitéseket arra vonatkozóan, hogy helyzetük majd jobbra fordul, vagy arra, hogy remek alattvalói a fogyasztói társadalomnak.
Pedig már az ókortól tudjuk, hogy a csillagok, a tenyér vonalai /ujabb időktől ide számithatjuk a genetikus kódot is/ csak hajlamositanak. A jövőt annak szerencséjével vagy szerencsétlenségével saját magunkban kell keresni.
Könnyü megjósolni egy magát munkamániásnak tudó ember számára ,hogy szerencsétlen lesz családi élete , nem lát majd örömet gyermekeiben. nehezebb rábirni olyan életmódbeli változtatásokra amelyek segitségével a jóslat kivédhető
Idős emberek
Napi gyakorlatom ugy hozta, hogy több idős ember életvezetési nehézségeit, értéktelennek megélt helyzetét hallgattam végig. Ugy tünik, a médiák, meg ugy egészében a társadalom is nem foglakozik kellő hangsullyal velük. Mintha nem férnének bele az ezredforduló vértől, erőszaktól, szexualitástól, önmegvalósitástól hangos világába. Mindezek ellenére itt vannak.Sokan ugy érzik, itt felejtődtek.
Problémáik ott csengtek össze, hogy elfogyott a feladat. El kellett engedni a gyerekek, majd az unokák kezét is. Elment a társ. Torokszoritó az üresség. Értelmüket veszitették a mindennapok szertartásai, a bevásárlás, a főzés a háztartás gondja, a kedvelt tv-müsorok köré szervezett esték.
A gyerekek unokák törődése nem tölti ki a légüressé vált teret.Azok meg egy idő után értetelenkednek a sirdogáláson. Az öregek pedig őket nem értik. Szorosabban kapaszkodnának beléjük, de nincs kapaszkodó. Más a gondolkozás, az életritmus. Felgyorsultak, kiszámithatatlanná váltak a társdalom eseményei. Az aktiv generációnak napi szinten kell megküzdeni létfenntartásáért. Az idős embertől ezek a gondok távolra kerültek. Több törődést, több szeretet várna. Igényei büntudatot keltenek gyermemekeiben. A bünösség érzése betegsen körülfonja a szeretet meglevő bástyáit is.
Ártanak igy az idős emberek. Ártanak gyermekeiknek, de átrtanak saját maguknak is. Életünk során, ahogy testünk az életkornak megfelelő fiziológiai változásokon megy keresztül, személyiségünk is utat jár be. Érik, kiteljesedik. Megtanulja elviselni a kapcsolatok átminősülését és a veszteségeket .Ezek révén megtapasztalja azt a bölcsességet, amit hétköznapi szóhasználattal a maradék örömök megbecsülésének szoktak nevezni.
Nem szabad a társ halála után egyedül maradt embernek izolálódni, elmagányosodni. Meg kell keresni a mindennapok apró örömeit. Ápolni a barátságokat, gondoskodni kutyáról, macskáról, növényekről. Feladatot vinni az életbe amiért érdemes reggelenként felkelni. Alkalmakat amikre fel lehet készülni, amikre fel lehet öltözni.Igy öröm lesz majd a találkozás a gyerekekkel. Készülni lehet rá, "jó előre ünneplőbe öltöztetni " a szivet.
Az életut mindig előre visz. Hiba, vakvágány a görcsös visszafelé kapaszkodás.Aki emberi méltóságát és értékeit tudatositva lépi át az öregkor küszöbét nem ijed meg évei számától, mert tudja tapasztalatot mögöttük. Rálátása van a világra. Megérdemli azt a kiváltságot is, hogy szemlélő legyen.
A felhő hang
"Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, a szélben meg-megrezdülő aranyfürtöket és azt gondoltam magamban: Amit látok az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan"
/Exupéry/
Uj gyerekek jöttek a bölcsibe. Regike tuláradó lelkesedéssel mesélt a tipegős csoporttársról. - És képzeljétek, van hozzá egy ekkora Dani is!- ujjacskáival arasznyit muatott. - A testvére? - kérdeztem. - Azt nem tudom, de van hozzá válaszolta határozottan és nagyon kicsi , erősitette meg önmagának is nagy gyerek voltát.
Mióta Regike ilyen nagy, "hozzá " is többen vannak. Kezdetben volt anya és apa. Kicsiségétől felsorakozott melléjük Évakám, akit kinvezett testvérem-nek.Papa és mama mellé egy idő után előlépett mami is . Ki-ki másra való. Anyával anyucikáznilehet, apával vitatkozni, papával sportolni, mamával csavarogni, mamival beszélgetni., Évakámmal évakázni.
Halotta a többiektől, hogy a testvérek együtt alszanak. Vakációról is hallott. A kettőt összekombinálta, igy jött ki a vakációzás Évakámnál. Készült rá. Napokkal korábban utazótáskába került Mici mackó barátaival, - ők is vakációznak - a "létrás " legó. Utazás előtt a kozmetikumok, a fogkefe, a mamajós üveg, aztán - hosszas gondolkozás után - a cumi is meg a pelus is.
És akkor megérkeztem! - kiabált, miközben rázta a kopogtatót. Anya hozza a csomagot és már mehet is haza!- Igy kezdődött a " nagy gyerek" első vakációja. Csupa jó dolgok történtek. A cukrászdában fagyit ehetett "vázából". Meg lehetett mutatni mami erdejét Mici mackóéknak, mert ott nem kell félni az állatoktól. Mozgalmas napot zárt az esti évakázós fürdés.Az örömteli ragyogó szemekre korán rászállt álomtündér.Aztán az éjszaka csöndjét félellemtől eltorzult gyermekvisitás törte össze. - Anyucikám! Évakám!- majd zokogó sirás: Évakám kapcsold fel a villanyt! Ugy akarok aludni, hogy égjen a villany. Világos lettA zokogásból szipogás, aztán ismét mély alvás.
A reggelt vidáman köszöntötték a napsugarak. Regike - kezében mamajós üveggel, mögötte Évakámmal - mamit ébresztette.- Mi történt az éjjel pici Reginám? - kérdezte mami.A cumisüveg megállt a levegőben. A mosolygó gyermekarc elkomolyodott. A csöndet megfontolt válasz követte: Nincsen semmi baj.Csak bejött a felhő hang, meg egy kis kigyó is volt. De már nincs baj. Nem kell félni, hiszen tudod, szeretlek mami!
Kötelességtudatból elégtelen
István szülei akkor váltak, amikor a gyermek első iskolaévét kezdte. A biróság édesanyjánál helyezte el. A gyermek elhelyezése körül huzódott a per, mert a hatalmaskodó apa alkalmatalnnak találta volt feleségét a gyermek nevelésére. Érdemi okot nem tudott felhozni állitása igazolására, igy csupán a tárgyalások számát és a helyzetet mérgesitette el az egykori házastársak között annyira, amiben az egymás közötti kommunikáció is lehetetlenné vált.
A birósági huza-vona hatására az anya minél jobban megfelelni a rá háruló feladatokna, különösen nagy figyelmet forditott a gyermek iskolai munkájára. Együtt tanultak gyakoroltak nap mint nap. Ellenőrizte István minden iskolai dolgát, bepakolta táskáját, naprakész kapcsolatban volt a tanitó nénivel.
Időközben a fiáért vesztesen pereskedő apa kezdte elhanyagolni a láthatásokat. A találkozások az ünnepekre korlátozódtak. A nevelésből teljesen kiszállt. A hétköznapok biztonságát kizárólag az anya jelentette. , aki a válás után magányossá vált.. Egyetlen feladata fia maradt. István szinte belekapszkodott anyja magányába. Igyekezett tisztességesen tanulni, nehogy elveszitse a szeretet. Anya minden otthoni feladatot pontosan ellenőrzött.. Igy multak el, - tanulmányi átlagot illetően jól - az alsó tagozatos esztendők.
István az iskolában nehezen barátkozó, szorgalmas gyereknek tartották. 5. osztálytól megszaporodott a munka. Anya továbbra is, most már mártir módon, csemetéje mellett állt. Éjszakákba nyult tanulás, gyakorlás. Nem egyszer fordult elő, hogy a fáradt gyerek helyett anyja olvasta hangosan a megtanulandókat. Megküzdöttek minden iskolai napért. A felső tagozatos teljesitményben ez mégsem jelentkezett. Sorr csusztak be közepes és rosszabb osztályzatok.
Az anya uj párkapcsolatot alakitott ki. Az uj családi felállást megkeseritette anya és gyermek küzdelme az iskolával.A nevelőapa Istvánt önzőnek, lustának tartotta. Olyan gyereknek, aki édesanyját bünteti a lustasággal. Sok vita volt emiatt a felnőttek között.
Hatodik osztályban elégtelen félévi osztályzatok kapcsán ismertem meg a családot. István átlagos intellektusu , de felső tagozatosként is hiján van kötelesség és feladattudatnak. Családban elfoglalt helyét illetően bizonytalan. Gyanakvással szemléli nevelőapját, aki beférkőzött az édesanyjával kialakitott meghitt kapcsolatába. A vélt pozició vesztésre regresszióval, kisgyerekes viselkedés-mintával válaszol. Kapaszkodik anyjába. A rossz osztályzatokkal - nem tudatosan ugyan, de - bünteti. Élethelyzeti változásokra, krizisekre nincs a gyerekeknek megfelelő szókészlete. / Felnőtteknek sincsen./ Ezért ösztönösen belekapaszkodnak a maradék biztonságba. Nem veszik észre, hogy magatartásukkal zsarolnak. Általában az érintett felnőtt - szülő - sem látja igy a megváltozott körülményeket.
István esetében a kötelességtudat belsővé válásának alakitása , valamint az uj családban elfoglalt hely tudatositása a feladat.Remélhetőleg ez egyéni és családtherápás megközelités eredményes lesz. Igy az év vége kapcsán történetét példaértékünek tartom. Ebben a tanévben különösen sok gyerek fordult meg ambulanciánkon hasonló gondokkal. Nem minden esetben volt sérült a családi háttér. A rosszul rögzült szokások, a tanulással kapcsolatos érzelmi zsarolások, a társuló infantilis viselkedés, figyelem zavar olyan mértékü volt, hogy a gyermekorvos ideggyógyászati vizsgálatot is kért.
Ördögi körök
"- Az emberek - mondta a kis herceg - gyorsvonatokon zötykölődnek, de már nem tudják mit keresnek. Erre elkezdenek ágálni és csak forognak körbe-körbe..Aztán még hozzátette:- Nem éri meg ".
/Exupéry/
A férfi hirtelen ébredt. Veritékben uszott egész teste. Ösztönei azt sugták pattanjon föl. Ki a lucskos ágynemüből, ki az izzadt pizsamából. A zuhagy feledteti a rémálmokat. Tapasztalatai óvatosságra intették. Ha fölkel, megszédül, kevés lesz a levegő , mellkasába belehasit a szurás egész énjébe a megsemmisülés érzése. Vissza kell menekülni az ágyba. Maradt inkább..
Jó ideje igy van. Elment orvoshoz. A doktor nem talált bajt. Kimerült, pihenni kellene. Hogyan? Ha leáll azonnal észreveszi a család. Nincs megtakaritott pénz, lejebb kell adni a szintet.
Óvatosan kidugta lábait a takaró alól. Levegőt engedett be, szünjön az izzadtság. Várta a szédülést, szurást. Tudta, nem lesz baj. Tudta, csak az idegei. Ha nem kel fel előtte könnyebb. Gyorsabban megszünik. Talán szerencséje lesz, nem jön be a felesége. A konyhában, mutat, késziti a gyerekeket. Mióta kiderült, hogy nincs baja igyekszik titkolni a rosszulléteket. Bolondnak tartanák.
A biztonság kedvéért becsukta a szemét, mintha aludna. Agyában napok óta furcsa gondolatok ugráltnak pénzről meg gonoszról. Nem tudott tőlük szabadulni. De nem látta az összefüggést sem. ... Pénz kell a napi léthez. A napi lét hosszu távon létezés. A létezés célja az emberszabásu élet. " Ehess, ihass, ölelhess, alhass, A mindenséggel mérd magad"mondja a költő. Az eleje igaz, a többi elveszett.
..
Gondolatait hiretlen akasztotta meg az ismerős, egész mellkasát átjáró szurás. megnyugodott tőle. Tudta, pontosan tiz perc mulva vége. Negyven perc mulva autójában ül. Aztán menetrend szerint megy az idő este kilencig. Akkor előkeresi lakása kulcsait ha itthon is szokásos tempóban folynak a dolgok tizkor már ágyában lehet ismét.
Alkoholbetegek gyógyulása
Mind minden szenvedélybetegségben, igy az alkoholfüggőségben is, a gyógyulás utján megtett első lépés a beteg elhatározása, belső döntése, hogy meg akar szabadulni káros szenvedélyétől. A döntés kemény és életre szüló, nincsenek benne kiskapuk. A gyógyulni akaró alkoholbetegnek azt kell elhatározni, hogy soha többet nem fogyaszt egyetlen korty alkoholt sem. Ez alól nem képez kivételt semmilyen ünnenp, semmilyen társaság. Az alkoholizmus többek között azért is betegség, mert a függővé vált ember gyógyulása után sem képes arra, hogy alkami italozó le4gyen. A területen eltöltött rehabilitációs munkám során számos olyan visszatérő alkoholbeteggel találkoztam, akiket egy ünnepi koccintás - alkoholmentesen töltött hónapok, évek után - ujra inditott a beteggé válás utján.
A beteg döntését az alkoholmentes állapot elérése és biztositása követi, szakorvosi segitséggel, leggyakrabban kórházi körülmények között. Szakorvoshoz fordulni azért szükséges mivel az alkohol hiánya remegeéssel, izzadással, szorongással esetleg hallucinációkkal járó tüneteket produkál. Ezeken a beteg önmaga, gyógyszeres támogatás nélkül nem tud urrá lenni.
A gyógyszereket a pszichotherápiás segités váltja fel. Az egyéni vezetés mellett jó hatásfoku szokott lenni a gyógyuló betegek csoportos therápiája is. Sok településen müködnek anonim alkoholmentes klubok, egyházi háttérrel alkoholbetegeket mentő missziók.Mind az egyéni, mind a csoportos therápiás hatások lényege, a személyiség megm,aradt értékeinek felismertetése, az ezekre épülő uj életmós és életminőség megerősitése.
A gyógyulás utja hosszu, sok csapdát. Szeretnék kitérni a leggyakoribbakra:
a./ Felszabadul az italozással eltöltött idő.. A tétlenség rossz tanácsadó. Érdemes a gyógyulóban levő betegnek megterveznie minden napját. Hosznos tevékenységet iktatni be azokra az órákra, amelyeket az alkohol töltött ki.
b/ baráti társaságba, összejöveteleken csodabogárként néznek arra, aki üditő mellett szórakozik, idő kell, amig megszokják.
c./ az abstinenes alkoholbeteg elvárná, hogy családjában visszanyerje azt a szerepet, azt a helyet, amelyet kiszámithatatlan életvezetése, megbizhatatlansága miatt elveszitett. A család részéről a kiközösitő bizalmatalan odafordulások nem azonnal oldódnak. A bizalom visszanyerése folyamat, amelyben a betegnek hosszabb időn keresztül bizonyitania kell.A család akkor segit, ha észreveszi a bizonyitási kisérleteket, támogatja a beteg megváltozott életformáját.
Életem egy szakaszában foglakoztam alkoholbetegek rehabilitációjával. Tudom, hogy önmagukkal vivják napi szinten harcukat, némelyikük többszöri visszaeséssel, kudarccal. Éppen ezért öröm évek mulva találkozni azokkal, akik tul tudtak lépni szenvedélyükö. Szabad, boldog emberek, akik betegségük és gyógyulásuk kapcsán megtanulták, hogy uj életüknek tudatos tevőleges szervezöi legyenek.
Alkoholizmus
Magyarország igen előkelő helyet foglal el alkoholfogyasztásban nemcsak Európa de a világ egyéb országait illetően is. A magyar ember alkoholba fojtja örömét bánatát!-magyarázza a statisztika nagy számait az elfogult nemzeti öntudat. No meg a közönyösségét is! - teszi hozzá az alkoholbetegeket gyógyitó szakemberek bármelyike. Exupery akár nálunk is folytathatta volna tanulságos párbeszédét az Iszákossal: Miért iszol? - Mert szomoru vagyok. - Miért vagy szomoru? - Mert iszom.
Sok családi életet keserit meg az alkohol, sok gyermekben hagynak kitörölhetetlen nyomokat az ital hatására kialakult veszekédések, az italozó szülő, vagy szülők agressziója. Ehhez társul még a negativ magatartásminta, amit a gyermek az alholizáló szülőtől lát.
Ha alkoholról beszélünk, el kell különitenünk az alkoholbetegek és az iszákosok csoportját. Alkoholbetegeknek tekintjük azokat a rendszeres alkoholfogyasztókat, akiknél függőség / dependencia/ alakult ki a szeszesitallal kapcsolatban. A reggeli első phár alkohol elfogyasztása előtt dszkomfort érzésük van, kezük remeg, tenyerük izzad, bizonytalanok, feszültek. Az elfogyasztott szesz a tüneteket me4gszünteti, a jobb közérzetet egy bizonyos időre stabilizálja, de az idő eltellte után ismét pohárhoz kell nyulniuk.
Az alkoholdpendes személy szomatikus /testi/ és lelki müködései megváltoznak. A testi váltioásokat az egyes szervek - általában máj, hasnyálmirigy - részséről érkező tünetek jelzik. A lelki müködések zavarát alkoholos karakteropátia néven szoktuk összefoglalni.Bizonytalanságot, gyanakvást, féltékenységet, tulértékelt helyzetmegitélést, agressziv megnyilvánulásokat, hazugságokat takar tünet szinten a kórkép.
Iszákosság esetében nincs függőség, kevésbé valószinüek testi tünetek. Az előzőek felsorolt torz személyiségjegyek csak alkohol fogyasztása alatt tapasztalhatók. Az iszákos józanodása után féltékenységét, agresszióját én-idegennek éli meg. Bütudtata van miatta. Néha éppen ez a büntudat viszi ismételt alkoholfogyasztásba. A sorozatos italozásokkal elromlik valami a közveteln környezetben, a család müködésében. Az alkoholizáló ember elvesziti családja, társai bizalmát.
Mit tehet az iszákos, hogy ne váljon alkoholfüggővé? Mindenek előtt vegye komolyan a környezete felől érkező jelzéseket.Elromló párkapcsolatát, gyermekei távolodását. Ne az áldozat tehetelenségével szemléljen, hanem hozzon olyan belső döntést, ami az alkohol teljes mellőzéséről szól. tegye addig, amig orvosi segitség nélkül megteheti. Próbálja meg beleélni magát azoknak a családtagoknak a helyzetébe, akik ujabb részeg állapotától rettegnek.
Mit tehet az alkoholfüggő? orvosi segitség nélkül keveset. A dependencia megszüntetéséhez szakorvos segitségét kell kérnie. Az esetek legtöbbjében csak kórházi körülmények között kezelhető.
A mindennapok pszichopatái
Egy ideje nem szivesen használom a pszichopata szót, mert köznyelvi értelmezése a tömmegkommunikáció jóvoltából megváltozott. A köztudatban A bárányok hallgatnak cimü Oscar dijas thiller és nivótlanabb sorozatgyilkosokról készült krimik után hozzátevődött a gyilkos jelző is. Ugy érzékelem, a jelző kapta a nagyobb hangsulyt.
A pszichopátia diszharmonikus személyiségfejlődés. A személyiség egyes összetevői tulhangsulyozódnak, uralják a személyisképet, egyéb, finomabb komponensek, mint belátóképesség, érzelmi érzékenység, empátia, szociális érzékenység, hiányoznak.
A pszichopaták általában jó intellektusuak. Ebből adódóan gyermekkorban megtanulnak már hátrányos helyzetükből önös előnyöket kovácsolni, visszaélni a felnőttek szeretetével, a szeretetből adódó következetlenséggel.Serdülőként könnyen válnak deviáns bandák vezéregyéniségeivé. Szocializációjuk során az önérvényesitést és az önhangsulyozást tanulják meg legpobntosabban. Megnyilvánulásaik öntörvényüek, életvezetésük egyenetlen. Egy ideig szélsőségesen tapadnak emberekhez, eszmékhez, célokhoz, Majd - ha már érdekeik nem ugy kivánják - ugyan olyan szélsősőgesen el is fordulnak tőlük. Megbizhatatalanok, nincs tartásuk, nincs kitartásuk. Kétségtelen, hogy a bünözők nagy hányada is közülük kerül ki, de komoly gondot okoz környezetében az a pszichopata is, akit családja vagy munkahelye kénytelen elviselni.
A pszichopátiás személyiség alakulásában benne van a szülők következetlensége, felelőtlensége, gyengesége, a gyermek érzelmi elhagyagolása. Emiatt lehet tanulságos a következő eset:
Cs. urat öngyilkossági kisérlete után ismertem meg az elmeosztályon. Felnőtt férfi korban volt már. 33 éves, családos többszörös apa. Legkisebb gyermeke alig mult négy hónapos. Száz darab altatót vett be szerelmi csalódást követően. A feltáró beszélgetésből és vizsgálatokból a következő előzmény állt össze. Középvezetőként dolgozott. Szemet vetett az egyik hölgy beosztottra. Udvarolni kezdett. A hölgy kezdetben nem vette észre a lángoló szerelemt. gyanutlanul beszélgetett Cs. urral. Munkahelyi előnyöket remélt a vezetőtől saját számára. Cs. urat a beszélgetések hamis következtetések irányába vitték.Menekülni akart családja és munkahelye elvárásai elől. Idealizált, szerelmes jövő-képet tervezett az ország másik tájékán szive választottjával. Olyan jövőt, ami csak a szerelemről szól. Amikor terveit kedvesével is ismertette - aki mellesleg gyermeket nevelő házasságban élő családanya volt - az megrémült.Tiltakozott, leleplezéssel is megfenyegette Cs. urat.
Cs. nem tudta elviselni a visszautasitást. Méginkább azt nem ahogy szép jövőképe darabokra hullik, marad helyette a szürke valóság családdal, munkahellyel. Megita bucsuleveleit. Egyet választottjának, a másikat a "nagyfőnöknek". Elnézést kért tőlük. Aztán bevette az altatókat, hazament, hogy felesége még mentőt tudjon hivni. A gyomormosást követően került elmeosztályra.
Ahogy lábadozott, már áldozatként tüntette fel magát. Azt mondta, zsarolta a barátnője. Azt kivánta váljon el felelsésétől , vele kössön házasságot. Az áldozat szerep bevált. A nagyfőnök a szocialista erkölcs kivánalmainak megfelelően bosszut állt a hölgy alkalmazotton. Eltávolitotta az intézményből. Igy megmenekült a munkahelyi erkölcs, a család is együtt maradt.
Cs. ur. évek hosszu során tetszelgett önmagának a csábitó-áldozat szerepében. lassan-lassan már el is hitte. Aztán ujabb csábitások lehetősége, a rendszerváltással ujabb társadalmi szerepvállalás adódott. A családi kötelezettségek elől elmenekült, a de világmegváltó és áldozat szerep lassan két évtizede müködik. Alapjai neveltetéséből adódnak. Szülei elváltak. Apja hasonló életvitelü, felelőtlen ember volt. Fiával érdemben nem törődött. Anyja soha nem heverte ki a csalódást. Keményen dolgozott, hogy gyermekét egyedül nevelni tudja
Cs. ur - és a többi pszichopata is - látszatra ugy él mint általában az emberek. Az emberi értékek helyett közönség kell számukra, amelynek középpontjában lehetnek.
